| Office és SharePoint 2010: jön a publikus béta |
|
|
|
| Írta: Administrator |
| 2009. október 29. csütörtök, 15:39 |
|
Novemberben érkezik az Office 2010, a SharePoint Server 2010, a Project 2010 és a Visio 2010 első nyilvános tesztverziója.
A redmondi szoftvercég első embere habár a beszédében a legtöbb időt a SharePoint Server 2010 csoportmunka megoldásnak szentelte, előadása alapján nem véletlen, hogy a megoldások első nyilvános tesztverziói egy időben érkeznek majd. A SharePoint ugyanis minden eddiginél szorosabban integrálva lesz az irodai programcsomaggal, valamint a Visio és a Projekt alkalmazásokkal, amelynek hatására nemcsak helyérzékeny szalagot kap, de az Office gomb helyére kerülő Backstage menüben is több utasítást lehet majd kiadni a megosztott dokumentumok számára, sőt akár az állományok egész életciklusát végig lehet majd követni.
Ezen felül Steve Ballmer előadása alapján a felületen belül lehetőségük lesz a felhasználóknak közösségi címkézésre (Social tagging), és a Visio és Projekt állományok megtekintésére úgy, hogy annak nem feltétele a kliensoldali alkalmazás. A konferencián elmondottak alapján végül a Microsoft által hosztolt formában is elérhető lesz a SharePoint Server 2010. Forrás: nonstopuzlet.hu |
| Módosítás dátuma: 2009. október 29. csütörtök, 15:45 |





